svedcsavar

Még mielőtt elkezdenénk feszegetni a témát, kicsit örüljünk az első győzelmünknek a férfi oldalon is. Sokkal, de sokkal nehezebb volt, mint szerintem arra bárki is számított. A mérkőzés vége 17-15 lett a javunkra. Ebben a mérkőzésben tényleg csak az volt a jó, hogy nyertünk. A következő ellenfelünk Nagy-Britannia lesz. Ők a leggyengébb csapat az olimpián, így azt is mondhatnánk, hogy három nap felkészülési időnk lesz az utolsó csoportmérkőzésünkre az amerikaiak ellen. Most már nagyon valószínű, hogy harmadik vagy negyedik helyen végzünk majd a csoportban. Ez természetesen attól is függ, hogy az amcsik mit játszanak a szerbek ellen. A lényeg a lényeg, nyertünk.

Nézzük akkor a női és a férfi vízilabda közötti különbségeket. Itt több mindent is felsorolhatnánk. Kezdjük azzal, hogy itt (női póló) kisebb a labda és a pálya mérete is. Habár a szabályok ugyanazok, de ettől még a játék képe azért más. A férfi vízilabda gyorsabb és több benne az erőelem. A lövések sebessége eléri a 60 kilométer per órát, és az ejtések a ritka megoldások közé tartoznak. A női póló lassabb, és az eldobott labdának szinte mindig íve van, lehet az egy sima passz vagy akár lövés is. Ez azért az utóbbi időben sokat változott, vagyis erősebbek lettek a lövések. Hogy mennyire kemény a női póló, nem volt alkalmam élőben megtapasztalni, így csak a látottak alapján tudom megítélni, és nekem nagyon úgy tűnik, elég keményen bánnak egymással a lányok a vízben. Az, hogy a férfi vízilabda kemény sportág, ez látszik a medencén kívül is, és egy viszonylag átgondolt pontozási rendszer alapján is ez a sportág kapta meg “A legkeményebb sportág” címet (az eredmények itt olvashatóak http://bleacherreport.com/articles/832927-what-is-the-worlds-toughest-sport/page/12)

Ami számomra szembetűnő különbség, hogy a női kapusok jóval magasabbra ugranak ki a vízből mint a sportág férfi képviselői, és több a kétkezes védés is. Ezt mindig is irigyeltem tőlük. Hogy lehet ekkorát ugrani a vízben, nem is értem.

Most egy másik különbségre is szeretnék rámutatni, amin szerintem eddig még nem sokan gondolkoztak el. Nézzük meg az alábbi két csoportot. Ha választani kéne melyik csoportot választanánk, ha azt mondanák, hogy a választott csoportból húzhatunk egyet, és amely ország nevét kihúzzuk, ott kell majd élnünk. Tudom, ez kicsit elrugaszkodott dolog, de azért tessék csak választani. Nézzük végig az országokat, gondoljunk bele milyen lenne ott élni.

Olaszország, Kazahsztán, Spanyolország, Ausztrália, Horvátország, Görögország, Egyesült Államok, Magyarország, Szerbia, Montenegró, Románia, Nagy-Britannia

vagy

Magyarország, Spanyolország, Kína, Egyesült Államok, Olaszország, Nagy-Britannia, Oroszország, Ausztrália, Kanada, Hollandia

Szerintem azért van különbség a két csoport között. A felső sorban a férfi mezőny a másik pedig a női. Én a második, azaz a női csoportot választanám. Az, hogy mit húznék szívesen, az maradjon az én titkom. Hogy ez miért érdekes? Hát csak azért, mert egy stabilabb anyagi környezetben talán a sportágra is több erőforrás jutna. Érdekes, hogy a “menőbb” országokban inkább a női vízilabda a domináns és nem pedig a férfi. Míg a minőségi férfi póló szinte csak Európára, és jellemzően a balkáni országokra korlátozódik, addig a női vízilabda több kontinensen is erős. Ennek vajon mi lehet az oka? Hol van például a szerb, horvát vagy a montenegrói női vízilabda? Vagy ott a nőknek tilos ezt a sportot űzni?

Bevallom őszintén, nem tudom ezekre a kérdésekre a pontos választ. Csak elméleteim vannak ezzel kapcsolatban. Ettől függetlenül egy sportágnak szerintem az tesz jót, ha minél több országban és kontinensen, magas szinten játsszák. Ebben a női mezőny szerintem előttünk jár. De egy biztos, nekünk addig jó, amíg van egy jó női és egy jó férfi válogatottunk. Úgy, mint most.

Forrás: http://www.daylife.com

Kedden még sokan pesszimistán látták a világot a sportsikerek tekintetében, de szerdára már sokat változott a helyzet. A nagyon beleélőseknek lehet, hogy az általános hangulatukra is hatással volt, és ezt a környezetük is megsínylette. De szerdán már ismét elkezdtek bizakodni a kételkedők, akiket ki lehetett zökkenteni pár nem várt csalódással és ijedtükben össze-vissza írogattak mindenféle véleményt. Ugyan a szerdai napon is volt pár váratlan vereség de nem volt idő szomorkodni miattuk, mert szinte egymás után jöttek a jó eredmények. Az úszóink sem vattából vannak és ezt újra be is bizonyították. Cseh Laci nagyot úszott, és most már biztos vagyok benne, hogy érmes lesz, és hát a Gyurta Dani meg kivágott egy világcsúcsot amiért jelen pillanatban egy olimpiai aranyérem is jár. Szilágyi Áron és Gyurta Dani érme pedig nem csak nekik, hanem az egész magyar küldöttségnek is sokat számít. Élőben látni egy olimpiai aranyat, nagyon komoly motivációs tényező a megmérettetésre készülő társak számára.

Nagyot játszottak a pólós lányok is Kína ellen. Kína a tavalyi világbajnokságon ezüstérmes lett, tehát ez egy igazán nagy győzelem volt. Az elején kicsit elengedték őket de a lefújás pillanatában már a mieink vezettek eggyel. És csak ez számít.

Holnap a vízilabdás fiúk is behúzzák az első győzelmüket a románok ellen. Biztos vagyok benne, hogy egy kicsit izgulnak de ez rendben is van így. Az ellenfelet sohasem szabad lebecsülni. A románok az előző meccsükön komoly problémát okoztak az amerikaiaknak de végül kikaptak. Tőlünk is ki fognak úgy, ahogy ebben az évben ez már háromszor meg is történt.  Amúgy ilyen ellenféllel jó kezdeni egy versenysorozatot. Kellőképpen oda kell figyelni rájuk, mert minden poszton van egy-egy jó játékosuk, de ettől még azért verhetőek. A csapat így egy győzelemmel indíthat, amely majd kellő önbizalommal párosul. Ez most nem így alakult de ezzel már nincs is mit tenni. Még semmiről nem maradtunk le. Most elkezdjük szépen begyűjtögetni a győzelmeket, és kellő önbizalommal várhatjuk majd az erősebb csapatokat. Lehet, hogy a mérkőzés eleje kicsit szoros lesz, de ez az óvatosság számlájára írható. Akár azt is mondhatnánk, hogy számunkra, vízilabda szempontjából, most kezdődik az olimpia. Csak mostantól kezdve kell hozni a meccseket. Volt két felvezető mérkőzés de most már élesben megy a dolog. Ha nyerünk úgysem fog senki emlékezni a vereségekre, meg nem is kell. Persze ez még odébb van.

Az elmúlt pár nap nagyon jól példázza, miért is szép a sport. Ki nézné akkor a versenyeket, ha előre lehetne tudni az eredményeket? Hát nem sokan. Mindenki szeret egy kicsit izgulni. Reménykedni a sikerben, ha van esély rá, ha nincs. Ezért szép a sport. Felébreszti a reményt, országokat mozgat meg, és embereket hoz össze. Mindegy, milyen sportágról is van szó csak legyen ott a piros-fehér-zöld, és már zúg is a hajrá magyarok. Ez pedig így van rendjén.

Forrás: www.mob.hu/egy-gollal-gyozott-a-noi-vizilabda-valogatott

Sajnos a második csoportmérkőzésünket is elveszítettük Montenegró ellen. Eddig még valóban nem volt értelme számolgatni és taktikázgatni, de most már lassan el kell kezdeni. Ez a mérkőzés viszont most valamivel már biztatóbb volt, mint a szerbek elleni. Ismét voltak gyönyörű megoldásaink elöl, de hátul még több figyelemre lenne szükség.

Ami megtörtént, az már a múlt. Azon változtatni, jelen tudásunk szerint, nem vagyunk képesek, így nincs más hátra, mint előre. Jönnek a kötelezően megnyerendő mérkőzések, és nagyon bízom benne, hogy komoly önbizalmat tudunk szerezni az a elkövetkezendő két mérkőzés alatt. A románok sem tűnnek lenézendő ellenfélnek, de az már nagyon nagy baki lenne, ha ellenük pontot veszítenénk. Utána jön Nagy-Britannia, akiket meg aztán tényleg ki kell tömni, amennyivel csak lehet. A csoportmérkőzések az USA elleni találkozóval érnek véget a számunkra. Jelen pillanatban úgy tűnik, ez lesz az élet-halál meccs. Nagy valószínűséggel ott fog eldőlni, ki lesz a negyedik a csoportban. Ha kikapunk tuti mi leszünk, ha viszont legyőzzük őket, akár csoportmásodikak is lehetünk még. 

Hagyjuk most egy kicsit a fiúkat, mert szerintem a következő két mérkőzésük sima lesz, és nézzük a lányokat. A női vízilabda-válogatott az én titkos favoritjaim egyike. Fiatalok és tényleg tűzzel-vassal küzdenek a sikerért. Az első mérkőzésüket szoros küzdelemben sajnos elveszítették az olimpiai győzelemre is esélyesnek tartott amerikaiak ellen, de végig ott voltak a nyakukon. A következő mérkőzés a 2011-es világbajnokság második helyezettje, Kína ellen lesz. Kína az első találkozóján simán kikapott a spanyoloktól, ami számomra egy kicsit meglepő volt. Ezek a kínaiak úgy jönnek fel mindenben, hogy az valami hihetetlen. Mondjuk van darabszám, amiből válogathatnak, de hogy ennyire gyorsan fejlődjenek. Itt van mondjuk Je Si-ven. 16 évesen már kétszeres olimpiai bajnok, és a 400 méteres vegyesúszás utolsó ötven méterén jobb időt úszott, mint a férfi győztes Ryan Lochte. De jó, hogy vannak még csodák. Szóval lehetnek erősek és kiváló úszók a kínaiak, ám ez a vízilabdában nem mindig elég, mert ezt a sportágat játszani kell. Hajrá lányok!

És a bejegyzés végére hagytam a mai nap vízilabda-csemegéjét. Ez konkrétan a Horvátország – Spanyolország találkozó utolsó másodperceit érinti. Az egész mérkőzés alatt becsületesen küzdött mindkét fél. A meccs vége előtt három másodperccel, amikor a horvátok vezettek 8-7-re, a spanyolok centere Ivan Perez kapott egy szabaddobást, amelyet a szabályok szerint kapura is lőhetett. Ezt meg is tette. Na, itt kezdődik a gubanc. Gól is volt, meg nem is. A spanyolok bizonygatták, hogy gól volt, míg a horvátok ennek az ellenkezőjét. Az idő közben természetesen lejárt, a bírók meg elkezdtek tanakodni. A kivetítőn többször is megismételték az esetet és egyértelműen látszott, hogy gól volt. A nézők elkezdték kiabálni, hogy “gól-gól”, de ez sem hatotta meg a bírókat, és végül nem adták meg azt. Ezzel a plusz két ponttal Horvátország nagyot lépett előre a csoportelsőség felé, a spanyolok pedig egy fontos ponttal lettek szegényebbek.

Hogy miért fontos ez az eset? Hát csak azért, mert Kassai Viktorékat pont egy ilyen miatt küldték haza a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságról. Pedig ő a világ egyik legjobb játékvezetője, ami nagy szó. Ez valószínű, hogy a vízilabda mérkőzést illetően nem fog bekövetkezni. Ez pedig nagyon vicces. Itt a nagy különbség. Egy labdarúgásnál a sportág érdekében tették meg, amit tettek, míg ha a vízilabdában nem cselekednek hasonlóképpen, akkor hajlamos leszek azt feltételezni, hogy az egyéni érdekeket a sportág érdekei elé helyezik. Ez pedig nem a helyes út.

Forrás: www.guardian.co.uk/sport/2012/jul/31/london-2012-croatia-spain-waterpolo

A videó itt tekinthető meg: www.as.com/mas-deporte/video/londres-2012-waterpolo-espana-cae/20120731dasdasmas_8/Ves

Ez nem sikerült túl jól. Simán kikaptunk a szerbektől, ezen nincs is mit szépíteni. Nem is kell. Nincs szükség rá, hogy védőbeszédet tartsak a fiúk teljesítményét illetően, mert ha az elmúlt négy évet is figyelembe veszem, azt kell, hogy mondjam, ez is benne volt a pakliban. Tehát nem az van, hogy meglepetésre kikaptunk, hanem sajnos ismét kikaptunk. Az érdekes viszont, hogy a szerbekkel a legtöbb találkozónk igen gólbőre sikeredik. Ismerem ezeket a mérkőzéseket. Ez olyan, mint régen a vadnyugaton. Mindkét fél előkapja a stukkert, és lövöldöznek összevissza. Aztán aki több éles töltényt rakott be aznap, az nyer. Ez elsülhet jól is, meg rosszul is. Nehéz lenne összehasonlítani a két csapat játékát, de szerintem mi jobbak vagyunk támadásban, a szerbek meg jobbak védekezésben. Az látszik, hogy mindkét csapat fizikálisan nagyon jól felkészült, mert végig bírták puskaporral a mérkőzést. A játék alapja viszont a védekezés. Ha a játékosok inkább a támadásra összpontosítanak, akkor a védekezésben automatikusan elkezdenek spórolni. Az védekezés sikertelensége, sajnos rosszabb következményeket von maga után, mint a sikertelen támadás. Sokkal rosszabb gólt kapni, mint esetleg egy kapufát lőni elöl. Tehát az első mérkőzés izgalmában, ami szerintem abból adódott, hogy ezt most mindenáron meg akartuk nyerni, elfelejtettünk védekezni. Más csapatok ellen ez még bele is fért volna, de a szerbek ellen nem. Nekik a védekezés az erősségük, és még egy ilyen lövöldözős mérkőzésen is ösztönösen jön az ehhez való ragaszkodás.

Elkeseredni viszont nem kell. Van még elég mérkőzés, amit megnyerhetünk. Ha a legrosszabb forgatókönyvet nézem a döntőhöz vezető útig, akkor elég “csak” négy mérkőzést nyernünk. Vagyis lehetünk akár negyedikek a csoportunkban, akkor is van esélyünk a döntőre. A másik csoport tagjainak játéka szerintem jobban fekszik nekünk. Az olasz vagy horvát is könnyebben verhető, mint a szerb vagy a montenegrói. Ennek két oka is van. Először is van ez a “szerb fóbia” dolog, ami igazából nem is létezik, csak kitaláltuk, mert velük mindig jókat szoktunk meccsezni. Másodszor meg ez a két csapat (Szerbia és Montenegró), inkább erő mint ügyességi pólót játszik, az meg nekünk kevésbé jön be. Ettől függetlenül meg még nem is ügyetlenek a játékosaik.

Tehát túl vagyunk az első mérkőzésen, és már itt is van a következő nagyfiú, Montenegró személyében. Ezek a srácok jól úsznak és jól is lőnek. Van egy remek kapusuk is Denis Sefik személyében, aki szerintem sokáig egy átlőhetetlen fal volt, de ez az elmúlt években, elsősorban saját magának köszönhetően, kicsit megváltozott. Ez azonban nem azt jelenti, hogy most már csak a szemével követi a kapura tartó labdákat, mert egy közel százharminc kilós, két méter magas test, elég sokat bír takarni a három méter széles és kilencven centi magas kapuból. Szóval nem lesz egyszerű dolgunk.

Meg kéne szereznünk az első skalpot. Kifejezetten jól jönne, ha behúznánk a montenegrói három pontot, mert ők még elverhetik a szerbeket is. Matekozni most még túl korai, hogy kit mennyivel kéne megverni, mert ahhoz még sok van hátra. Egy biztos, hogy Montenegró is az életéért fog küzdeni a nem várt, USA elleni vereség után. Ezek az amcsik csupa meglepetés, de nekünk ez most pont jól jött.

Szóval kell ez a győzelem, és kellenek a pontok.

Forrás:www.reuters.com reuters/Laszlo Balogh

Valójában más témával készültem, de ezt most nem tudom nem leírni. A gondolatok és az érzések, amik bennem kavarognak az olimpia első napja után, nagyon-nagyon vegyesek. Talán nem úgy sikerült a kezdés, ahogy sokan szerették volna, vagy ahogy sokan ezt már előre eltervezték. A legelkeserítőbb viszont nem az, hogy esetleg jobb is lehetett volna, hanem az, hogy az emberek többségéből ez milyen reakciót váltott ki. Úgy beszélnek a sportolóinkról, mintha azok valamiféle gépek vagy fizetett zsoldosok lennének, akiknek kötelező teljesíteniük mindenki elvárását. Ha teljesítik, akkor vállveregetés és fotózkodás ezerrel, ha nem akkor meg azt nézik, hol lehet őket kikezdeni. Nem tudom, hogy ezek a nagy “szakértők” nézték-e tegnap a megnyitóünnepséget. Mivel a legtöbben vizuális típusok vagyunk, vagyis ha látjuk a dolgokat, akkor jobban meg is értjük őket, nagyszerű segítség volt ez annak megértésére, hogy kiderüljön,nem mindenki lehet ott az olimpián. Voltak olyan országok, ahonnan csak 4-5 sportoló volt, és volt Nagy-Britannia 542 sportolóval, mint rendező ország.

Magyarország 157 sportolóval képviselteti magát a londoni olimpián, vagyis ennyi magyar sportoló tartozik jelen pillanatban a világ élvonalába az olimpiai sportágak között. Ez nem ajándék, mint a szülinapok és karácsonyok alkalmával, ezért bizonyítani kell a tudást, nem egyszer. Rengeteg edzés, verseny, selejtezők, vereségek és győzelmek vannak ennek a 157-es számnak a hátterében. Csupán az, hogy ennyi olimpikonunk van 10 millió emberből, már ez is egy nagy eredmény. Legyen akármennyi is, természetesen mindenki a jó eredményeket szeretné látni. Ez érthető is, mivel a magyar sportolók nem csak magukat, hanem egy országot és a nekik drukkoló egyéneket is képviselik ezeken a versenyeken. Egy kicsit mindenki beleéli magát az ő helyzetükbe, és egy kicsit mindenki nyer vagy veszít velük együtt. De már a lehetőség, hogy ezt el lehet játszani, hogy vannak olyan magyar versenyzők, akik a világ legjobbjaival csatáznak, és mi egy kicsit a bőrükbe bújhatunk, kilépve a szürke hétköznapokból, már egy nagyszerű érzés.

Ezt ők is tudják, ezért sokkal nagyobb rajtuk a teher. Nem olyan egyszerű ám ország-világ elé kiállni és teljesíteni. Habár itt már mindenki profi a szakmájában, de ez nem egy sima edzés. A média a sportolók minden lépését figyeli, és ez is egy olyan dolog, amit meg kell szokni. Hogy csak egy egyszerű hasonlatot említsek. Nyugodtan megnézheti mindenki az igazolványképét. Szerintem nem sokan elégedettek vele. Sokan még a rendőrnek sem mutatják meg szívesen, mert szégyellik. Hogy lehet ilyen béna képet készíteni rólam, gondolják. Hát úgy, hogy izgulnak. Leültetik őket egy székre, rájuk mutatnak egy kamerával, és máris tiszta lámpalázasak lesznek. Pedig itt aztán nem kell nagyot teljesíteni. Annyi a teendő, hogy kifelé kell nézni a fejünkből. Na, a versenyeken, meg ezrek üvöltöznek a lelátókról, kamerák futnak a versenyzők alatt, fölött vagy mellett, és nincs még egy próbálkozás.

Természetesen mindenkinek megvan a joga, hogy a kritikájának hangot adjon. De mielőtt ezt bárki megtenné, kérem gondoljon bele abba, hogy ezek a sportolók rengeteget dolgoztak azért, hogy kijussanak az olimpiára és esélyt adjanak nekünk a szurkolásra. Elbukni egy versenyen nem okvetlenül bűn. A bukással járó keserűség a nézők számára három napig tart, míg egy sportolónak egy életen át tartó rémálommá válhat. Egy olimpián minden eredménynek örülni kell. Lehet a szálkát is keresni, de milyen élet az, amelyet ezzel töltenek el?

Forrás: telesport.hu